Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Egész-ség

Sebestyén Csaba:

Gyógyítás rovásszimbólumokkal (3.)

Cikksorozatunk természetgyógyász szerzője a rovásszimbólumok titkaiba vezet be bennünket – konkrét esetek felidézésével. A befejező részben az információs víz elkészítéséről és alkalmazásáról, valamint méh- és mellciszta sikeres gyógyulásáról, távkezelésről olvashatunk.

2/2. oldal

Méhciszta, vérzéses panaszokkal

Hölgy ismerősöm (49 éves) keresett fel méhcisztával kapcsolatos, napokig (2-3 hete) tartó vérzéses panaszokkal, hogy végezzek nála kezelést. Egyrészt nem volt hajlandó belemenni orvosi kezelésbe, másrészt régóta ismertük egymást, és elfogadta, használta információs-energetikai módszereimet. Megbízott bennem és a módszereimben. Este 19 órától 21 óráig 2 órás, komplex közvetett távkezelést valósítottam meg személyre szóló tesztelésekkel egy tőle 10 m-re lévő, másik helyiségben. Akkor (10 éve) döntően fontosnak tartottam hőjelenséget is bevetni az információs vízen túl, a 3 m-es rovásmező használatával. Két kis méretű diófa állványon 2-2 papírtölcsért helyeztem el – az egyik tölcsér párost a szűkebb részükkel pontosan egymással egy vonalban. Ez utóbbit szétosztó eszköznek neveztem el, mert például a meggyújtott tölcsérek füstcsíkja, áramlatai szétirányultak. Az előbbit pedig egyesítő eszköznek minősítettem, mert látványos, párhuzamos füstcsík-oszlop alakult ki a tölcsérek meggyújtásakor. Páciensem esetében a szétosztó eszközt használtam, az információs vízzel együtt, a rovásjel-mezőre ráhelyezve, háromszor a 2 óra alatt. Szintén háromszor készült számára információs víz, egyre csökkenő idejű készítési idővel. Szubjektíve minden diszharmóniáját és fájdalmait sikerült elmulasztani – ilyen állapotban ment haza. Másnap már nem tapasztalt vérzést. Négy nappal később az ultrahangos vizsgálat már nem mutatott ki cisztát! Ennek az esetnek a fontos tapasztalata: meggyújtva a tölcséreket, a hő és fényjelenség szintén hozzáadódik és (vagy) kiegészíti a rovásjel-mező rezonanciáit, fokozódik a harmonizáló hatás.

Mellciszta távkezelése

Volt rá példa, hogy 48 éves tanárnő ismerősöm mellcisztájának felszívódásához két alkalommal történő távkezelésre (egy 7 perces és egy 4 perces) volt szükség. Ehhez alkalmaztam a következőket:

  • 3 m-es jelmező
  • szétosztó eszköz
  • információs víz
  • 7 db kis méretű agyagpiramis
  • kis cédulára írt írásos információ (ezt kioltás eljárásnak neveztem el)
  • iszalag virága
  • bíbor-zöldeskék kristálylámpa fényének használata
  • 3 db kis állandó mágnes.

Négy nap múlva követte ezt egy, már csak kioltás eljárásra épülő 4 perces kezelés. Pár nappal később az ultrahangos vizsgálattal az orvos nem talált elváltozást! Ez egy olyan eset, amikor a sok (több) pozitív, csakis a kezelt páciensnek kedvező, jó információ összeadódik és serkenti az öngyógyító erőket a gyógyulás irányában, az egyensúly megteremtése felé. Egyben – és nem mellékesen – a kezelési időt is jelentősen lerövidült.

Ez a példa olyan esetet mutat be, amikor a rászorulónak (szinte) semmit sem kell tennie a gyógyulásáért – pontosabban csak ül egy kényelmes széken. Látszólag teljesen passzív, de elfogadó, megengedő magatartást tanúsít, esetleg hisz a vele kapcsolatos történésekben. Ez fontos körülmény, mert bizalom, elfogadás nélkül sikertelen az energetikai-információs beavatkozás.

Értékes harmonizáló, gyógyító hatások

A rovás jelmező-módszer csak egy módszer, egy a sok közül, nem mindenható, és nem mindent gyógyító. Jól, eredményesen használható önállóan, esetleg más természetes módszerek egyidejű alkalmazásával, a holisztikus öngyógyító program részeként. Rovás-jelmező módszeremet a felhasználni szándékozók rendelkezésére bocsátom (több színű, számítógéppel szerkesztett kezelőlapok formájában), természetesen használati utasításokkal együtt.

Ősi rovásjeleink hétköznapi rendeltetésű, írásos használatával vagy célzott, gyógyító szándékú alkalmazásukkal, rovásszimbólumok formájában megtapasztaljuk a rovásírásunk formakincsében rejlő harmonizáló és értékes gyógyító hatásokat. Általuk megérint a mindenség, az egész-ség!

Sebestyén Csaba
bioenergetikus, fitoterapeuta, természetgyógyász, festő
(70) 610-5811, (54) 450-063
jelaba@freemail.hu

(Vége)

A cikksorozat egyéb írásai:
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 kicsibagoly 2009-05-13 20:22:41
 
"Rovás-jelmező módszeremet a felhasználni szándékozók rendelkezésére bocsátom (több színű, számítógéppel szerkesztett kezelőlapok formájában), természetesen használati utasításokkal együtt. "

Ez nagyon szépen hangzik, kár, hogy nem ez, és nem így igaz... Aki nem hiszi, járjon utána, én megpróbáltam.

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com