Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Egész-ség

Lóránth Ida:

Érvédő házi szerek

Napjainkban a világ fejlett országaiban szinte mindenütt a szív- és érrendszeri betegségeket tartják számon vezető halálokként. A népbetegségnek számító súlyos keringési problémákért többek között a helytelen táplálkozás, az elkényelmesedés, a stresszes életmód a felelős.

2/1. oldal

A szív- és érrendszeri betegségek a tünetek korai, kevésbé veszélyes fázisában gyógyszeres kezeléssel, életmódváltással, rendszeres orvosi kontrollal kordában tarthatók. A súlyosabb stádiumban többféle műtéti beavatkozás mentheti meg a beteg életét, aki így még aktívan eltölthető életéveket nyerhet. Az orvosi technika rohamos fejlődésének köszönhetően ezeknek a szívműtéteknek a többsége ma már a mellkas feltárása nélkül elvégezhető. Bár napjainkban már az egykor lehetetlennek vagy rendkívül komplikáltnak tartott szívműtétek is rutinműtétnek számítanak, a keringési betegségek kezelése, gyógyítása szempontjából még mindig – sőt egyre inkább – erősödik a megelőzés, a korai felismerés szerepe.

Érvédő, vérnyomást csökkentő növények

Sokan talán nem tudnak róla, hogy számos növény, illetve az azokból készült teák és más készítmények hatásos kiegészítői lehetnek a keringési betegségek korai gyógyszeres kezelésének, illetve segítségükkel olykor elkerülhetők a súlyosabb beavatkozások. Ilyen például a galagonya, amelynek termése értékes flavonoid antioxidánsokat (pl. proantocianidin komplex oligomereket) tartalmaz, amelyek sikeresen alkalmazhatók a szívbetegségek, a magas vérnyomás megelőzésére vagy kezelésére. Vérnyomáscsökkentő hatása révén a galagonya főzete javítja a szívizom vér- és oxigénellátását, erősíti a szívizomsejteket, növeli a szívizomkötegek munkabírását, teljesítményét, tágítja az ereket, javítja a vérellátást és növeli a szívösszehúzódások erősségét.

A szőlőmag fenolos vegyületeket, flavonoidokat, resveratrolt, A- és C-vitamint tartalmaz, ezért sikerrel használható a szív- és érrendszeri betegségek, a visszér, az érelmeszesedés kiegészítő kezelésére. A fekete áfonya pektin, flavonoid, gyümölcscukor, antocián, gyümölcssav, A-, B- és C-vitamin tartalma folytán ajánlott lehet az artériás és a vénás keringési rendellenességek kiegészítő kezelésére, mert javítja az érfalak rugalmasságát.

Vérzést csillapít, fájdalmat csökkent

A fekete nadálytő gyökerében találhatók hatóanyagok (cserzőanyag, glikozid, allantoin, triterpének, szitoszterol, alkaloidok, növényi savak, gumi, nyomokban illóolaj) eredményesen bevethetők a visszérgyulladás kezelésénél, mert csökkentik a gyulladásos folyamat és a fájdalom intenzitását. Fontos információ: a gyökérfőzet csak külsőleg alkalmazható, mert lenyelve – alkaloida tartalma miatt – májkárosító hatású.

Az aloe vera napjaink divatnövénye, amelyet a pálinkafőzéstől a bőrápolásig, a rák ellenes harctól az immunerősítésig szinte minden célra ajánlanak. Tény, hogy a növény tizenhétféle vitamint, rendkívül sok nyomelemet, ásványi anyagot és aminosavakat tartalmaz, így hatóanyagai sikerrel alkalmazhatók például a visszérgyulladás vagy a vénás pangás kiegészítő kezelésére.

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com