Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Egész-ség

Az Alzheimer-kóros betegnek
felírt gyógyszer ront az állapotán

Kutatók attól tartanak, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő betegek beszédképességének gyors romlásához nagyobb mértékben hozzájárulhatnak a számukra felírt gyógyszerek, mint maga a betegség. Az Alzheimer-kór leginkább a memóriát, a gondolkodást és a viselkedést érinti.

3/2. oldal

Későbbi stádiumban a tünetek egyértelműbbek:

  • A közelmúlt eseményeinek elfelejtése.
  • A saját életben történt események elfelejtése, az identitástudat zavara.
  • Nehézség a megfelelő ruházat kiválasztásában.
  • Hallucináció, veszekedés, veszélyes viselkedés.
  • Érzékcsalódás, depresszió, nyugtalanság.
  • Nehézség a rutinfeladatok kivitelezésében, mint amilyen a főzés vagy a vezetés.

Az utolsó stádiumban az Alzheimer-betegek segítség nélkül már nem tudnak létezni. Ilyenkor:

  • Nem értik a nyelvet.
  • Nem ismerik fel a hozzátartozóikat.
  • Nem képesek egyedül enni, öltözni, fürdeni.

Hogyan segíthetünk a betegnek?

Sajnos az Alzheimer-kór ma még nem gyógyítható, de szakemberek a következő célokat tűzték ki:

  • Lassítani a betegség lefolyását.
  • Kezelni a viselkedési zavarokat és a nyugtalanságot.
  • Átalakítani az otthoni környezetet.
  • Támogatni a családtagokat és más segítőket.

A legígéretesebb kezelés fontosnak tartják az életmódváltást, valamint antioxidánsok (E-vitamin és Ginkgo biloba) szedését.

Életmódváltás

  • Tegyünk rendszeres sétát egy gondozóval! Ez javíthatja a kommunikációs képességet, és felügyelet alatt tartja a beteget (nem engedi elkóborolni).
  • Tartsunk fényterápiát az álmatlanság elűzésére.
  • Hallgassunk nyugtató zenét! Csökkenti a fáradságot, javítja az agy kémiai folyamatait, csökkenti az idegességet, jobb alvást biztosít és javítja a viselkedést.
  • Szerezzünk be háziállatot!
  • Relaxáljunk!

Táplálékkiegészítők

A B9-vitamin létfontosságú az idegrendszer egészségéhez, az agysejtek táplálásához (nagy mennyiségben megtalálható a lecitinben – a szerk.). Más B-vitaminokkal együtt megtisztítja a vért a homociszteintől. Az antioxidánsok (E-vitamin és Ginkgo biloba) pedig semlegesítik a szabad gyököket. A zsírban oldódó E-vitamin például lassítja a sejtek pusztulását. Figyelmeztetés: vérhígítót szedő betegek az E-vitamin szedését mindenképp beszéljék meg az orvosukkal!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com