Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Egész-ség

Lóránth Ida:

Koraszülöttek terápiás célú hűtése

A koraszülés veszélyei közismertek. A csecsemők hagyományos, inkubátoros kezelésének olyan hátrányai voltak, amelyek későbbi életüket alapvetően meghatározták. Például látásromlást, kivételesen szerencsétlen esetekben vakságot okozott a koncentrált oxigénadagolás.

2/1. oldal

Az idő előtti világra jövetel több szempontból is kockázatos a baba számára. Szervei, az időre megszületett társaival ellentétben, gyakran fejletlenek, légzése, keringése akadozik.

A koraszülöttek megmentésére és későbbi egészségi állapotuk ideális állapoton való tartása céljából az utóbbi években számos eljárás látott napvilágot világszerte. Magyarországon például elsőként a budapesti Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján alkalmazzák az oxigénhiányban szenvedő koraszülöttek terápiás célú hűtését. Az újfajta eljáráshoz szükséges berendezéseket a közelmúltban mutatták be, és adták át a betegellátásnak.

Súlyos, oxigénhiányos állapot

A magzat megszületése utáni első időszak egyik leggyakoribb tünete a légzési rendellenesség; ez az állapot azonnali szakszerű beavatkozást igényel. Hiányában súlyos, olykor visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodás léphet fel.

Az újszülöttek oxigénhiányos állapotának kezelésére korábban csupán a hagyományos intenzív terápiás eszközök álltak rendelkezésre. Az új technológia és eszköz kifejlesztésével egy hazai orvos csoport 2003 óta foglalkozik. Lényege, hogy az oxigénhiányos állapotba került újszülött testhőmérsékletét 33,5 Celsius-fok körüli értékre hűtik le, egy erre a célra kifejlesztett hűtőmatrac segítségével. Ebben az állapotban tartják 72 órán keresztül.

Az SE Perinatális Intenzív Centrumában évente körülbelül 100-200 újszülöttnek lehet szüksége az új terápiára. Annak alkalmazása szóba jöhet egyrészt azoknál az átmenetileg oxigénhiányos csecsemőknél, akik a terhesség 36. hetében, vagyis időben jöttek a világra, másrészt azoknál a koraszülötteknél, akik a szülés után maximum 6 órával hozzájuthatnak a terápiához. Amennyiben az oxigénhiányt nem ez alatt a viszonylag rövid periódus alatt diagnosztizálják, illetve ekkor még nem jelentkeznek a tünetek, vagy nincs mód arra, hogy ennyi idő alatt a csecsemővel elérjék a centrumot, később már nem alkalmazható a hűtéses eljárás.
Az új módszer az eddigi tapasztalatok szerint 30-35 százalékkal képes csökkenteni a veszélyeztetetteknél a maradandó idegrendszeri károsodások kockázatát.

Lehűtik az egész testet

Az új eszköz kifejlesztését a Szentágothai János Tudásközpont MR Kutató Központ szakember teamje hajtotta végre. Dr. Rudas Gábor, a központ vezetője egy közelmúltban tartott nemzetközi szakmai konferencián elmondta, hogy a hűtéses eljárást Magyarországon az SE I. számú Gyermekklinikáján, illetve a veszprémi kórház gyermek intenzív osztályán próbálták ki.

Az újszülött testének lehűtése előtt az oxigénhiányos állapot által fenyegetett csecsemő hőközpontját – a fellépő fájdalmak elkerülése végett – morfinnal blokkolják, ezt követően kerül sor a 33-34 Celsius-fokosra lehűtött inkubátorban való elhelyezésére. A korábbi orvosi gyakorlat az agy pontos hőmérsékletének mérésére alkalmatlan volt, a magyar kutatók viszont kidolgoztak egy olyan módszert, amely képes erre. Munkájuk során igazolódott, hogy az agy normál hőfoka mindig magasabb ( 38,5 Celsius-fokos), mint a testhőmérséklet. Mivel a test lehűtése súlyos anyagcserezavart idézhet elő, a kutatóknak szükségük volt arra, hogy megállapítsák a terápia szempontjából optimális hűtési tartományt.

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com