Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Egész-ség

Természetes gyógymódok (7.)

Megfázás, influenza

Az ősz sokak számára szinte menetrendszerűen együtt jár a hurutos betegségekkel, elsősorban a megfázással és az influenzával. Pedig nem törvényszerű, hogy így legyen. Segíthet a betegségek elkerülésében immunrendszerünk megerősítése, a megfelelő életmód és táplálkozás.

3/2. oldal

Gyógynövények

Teakeverék hűlésre és influenzára: egyenlő mennyiségű (például 30-30 g) bodzavirág, hársfavirág, kamilla, borsmenta, esetleg még kakukkfűvel kiegészítve. A keverékből egy tetézett evőkanálnyit két deci vízzel leforrázunk, lefedve állni hagyjuk. Öt perc után leszűrjük, s egy kávéskanálnyi mézzel édesítve megisszuk. Napjában négy-öt csészényit fogyasszunk el. (Dr. Oláh Andor)

A bodza- és a hársfavirág izzaszt és köhögést csillapít, valamint javítja az immunrendszer működését. Az izzadás egyúttal méregtelenít, eltávolítja a szervezetből a káros anyagcsere-melléktermékeket és salakanyagokat. A hársfavirág emellett enyhe nyugtató hatású. A borsmenta megszünteti az influenzát gyakran kísérő emésztési panaszokat, a hányingert és a gyomorgörcsöt. A kakukkfű oldja a görcsös köhögést, illóolaja révén baktérium- és vírusellenes hatású. A kamilla gyulladáscsökkentő anyaga, az azulén gyógyítja a légutak gyulladt nyálkahártyáit. Vigyázat: a túlzott mértékben, több héten át fogyasztott kamilla viszont szárítja a nyálkahártyákat!

Ha csak bodzavirág és hársfavirág van otthon, a kettő keveréke is igen hatékony. A teát igyuk mézzel ízesítve, és olyan forrón, ahogy csak tudjuk. Az izzasztó hatást a második-harmadik csésze tea után érezzük.

Egy másik teakeverék meghűlés, nátha ellen: csalán (40 g), kakukkfű (40 g), keskenyútifű-levél (30 g), hársfavirág (20 g), fehérmályvagyökér (20 g), édesgyökér (15 g), izsópfű (10 g), ezerjófű (10 g), zsályalevél (10 g), mályvavirág (5 g). (Dr. Völgyesi)

Két további teakeveréket is ajánlunk figyelmükbe. Az egyikben csipkebogyó, maggal együtt (20 g), bodzavirág (15 g), kamillavirág (15 g), hársfavirág (15 g), földiszeder levél (10 g), zsályalevél (10 g), fűzfakéreg (10 g) és hibiszkuszvirág (5 g) van. A másik keveréket gyulladásgátló és izzasztó hatása, valamint finom íze miatt gyermekeknek különösen ajánlják. Összetétele: hársfavirág, ökörfarkkóró-virág, bodzavirág, csipkebogyó és kakukkfű – mindegyikből 20-20 g. (Barbara és Peter Theiss)

Lábfürdő: kellemes és hasznos

Jótékony hatásúak a gyógynövény lábfürdők is, mert a reflexzónákon keresztül energetikailag ösztönzik az immunrendszer működését. Átnedvesedett, átfagyott lábra, főleg ha valaki időnként borzong is, kiváló a hársfavirágból és bodzavirágból készített fürdő. A két növényt összekeverjük, egy csészényit lobogva forró vízzel leforrázunk. Tíz percig állni hagyjuk, majd mosdótálba, lavórba öntjük. Meleg vízzel feltöltjük addig, hogy a víz a lábikráig érjen. A lábfürdő 10-15 percig tartson. A száraz lábra húzzunk meleg gyapjú zoknit.

Még eredményesebb a lábfürdő, ha gyógytea fogyasztásával kombináljuk. Lábfürdő közben igyunk két csésze mézes bodzavirág-hársfavirág teát. Az izzasztó külső-belső kúra erőteljesen méregtelenít. Érdemes utána lepihenni.

Illóolajok inhaláláshoz, aromalámpába, légzéskönnyítésre

Inhalálásra vagy párologtatáshoz nátha esetén ajánlott a borsmenta, az eukaliptusz, a kajeput és a mirtusz illóolajának keveréke. Ha a tüneteket köhögés is kíséri, akkor erdei fenyő, teafa, levendula, cédrusfa és kajeput olajából 1-1 cseppet elegyítsünk, és a keverékből 2-3 cseppnyit 1 liter forró vízhez adva, inhaláljunk.

Légzéskönnyítő hatású, ha 2 csepp eukaliptusz-, 1 csepp erdeifenyő-, 1 csepp rozmaring- és 1 csepp borsmentaolajat 1 teáskanálnyi zsíros bázisolajban (ez lehet például mandula-, jojoba- vagy földimogyoró-olaj) elkeverünk, majd a mellkason, a háton és a nyakon finoman bemasszírozzuk a bőrbe.

A cikksorozat egyéb írásai:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 NEMEVA 2007-11-26 14:48:32
 
Kedves Kürti Gábor!
Azért annyira ne legyen szerény, hogy a cikk elejére nem írja ki a nevét. Így aztán nehéz kideríteni a szerző kilétét, pedig írásaira szívesebben rákeresnék célirányosan már az elején a neve alapján, ha nem a cikk végén derülne ki, hogy ki volt a szerzője.
Egy olvasói vélemény, melyet elkövetett:
Németh Évi

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com